KEDVES TULAJDONOSOK!

 

ELKÓBOROLT, TALÁLT, SÉRÜLT ÁLLATOK MENTÉSÉRE AZ ALÁBBI LINKEN TUDNAK BEJELENTÉST TENNI:

 

Ebtelep

Ön a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálatának (korábbi nevén Ebrendészet) honlapján jár.

Ez az Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálat hivatalos honlapja, ahol naprakész információkhoz juthat a gazdára váró kutyákról és macskákról, az egyes állatok esetében azokról a napokról, amikortól örökbe adhatóak.

Mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük az esetleges helyhiány miatti túlaltatást, ezért bátorítjuk az örökbe fogadókat, szervezzük akcióinkat. Büszkén mondjuk el, hogy helyhiány miatt telepünkön 2012 óta nincs altatás.

Aki innen fogad örökbe állatot, az két életet ment meg: azét, akit hazavisz, és azét, akinek ezáltal átmenetileg helye lesz nálunk és lesz esélye, hogy valaki őt is hazavigye….

 

FELADATAINK, SZOLGÁLTATÁSAINK

Jogszabályok által meghatározott kötelező feladatok:

1. A főváros belterületén a háziasított állatfajok kóbor egyedeinek befogása.

2. Illetékességi területünk:

Illetékességi területünk

3. A befogott illetve leadott állatok állatvédelmi és állategészségügyi szabályok szerint történő tartása.

4. Az állattartó telep megfelelő állategészségügyi státuszának kialakítása illetve fenntartása.

5. Budapesti lakosok illetve budapesti rendelővel rendelkező állatorvosok által beszállított kisállat-tetemek elhelyezését vállaljuk, súly alapján meghatározott díjfizetés ellenében hétfőtől – vasárnapig  07-18:30 óra között.

6. A Telep az állategészségügyi hatóság rendelkezésére a veszettségre gyanús, illetve veszettség fertőzöttségre gyanús húsevő emlősállat 90 napos hatósági megfigyelését – az állategészségügyi előírások betartásával – köteles ellátni.

Szolgáltatások:
A főváros lakossága által továbbtartani nem szándékozott kutyákat és macskákat a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálata díjmentesen átveszi. A leadott állatok azonnal az állam tulajdonába kerülnek, így azok azonnal örökbe fogadhatók. A leadáshoz érvényes budapesti lakcímkártya bemutatása, érvényes oltás, oltásikönyv szükséges! A leadni kívánt állatok átvétele nem jogszabályi kötelezettsége a telepnek, hanem önként vállalt szolgáltatás! A szolgáltatást csak akkor tudjuk nyújtani, amennyiben ez nem veszélyezteti a törvényi feladatok ellátását, a kóbor állatok befogását és elhelyezését, azaz elegendő számú szabad férőhelyünk van!

Kérjük, minden esetben előzetesen érdeklődjön arról, hogy a telepen leadható-e kutya vagy macska. Amennyiben nem tudunk átvenni továbbtartani nem szándékozott kutyákat és macskákat, javasoljuk menhelyek megkeresését!

A tulajdonos kérésére állatorvosi vélemény alapján a Telep elvégzi a gyógyíthatatlanul beteg eb és macska helyszínen, vagy a Telepen történő túlaltatását, az állati tetem elszállítását és ártalmatlanná tételét.

A Telep szükség esetén térítési díj ellenében elvégzi a veszettség szempontjából aggályos húsevő emlősállatok 14 napos megfigyelését.

A kóbor állatokról szóló bejelentést a hét minden napján 07.00 és 19.00 óra között a +36-1-347-0830 telefonszámon, 19.00-07.00 óra között pedig a +36-1-301-7500 telefonszámon lehet megtenni.

Minden bekerülő 3 hónapnál idősebb kutyát ellátunk parvovírusos bélgyulladás, szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirózis és veszettség elleni vakcinával, míg a 3 hónapnál fiatalabb állatok parvovírusos bélgyulladás elleni oltást kapnak.
Minden bekerülő macskák 3 hónaposnál fiatalabb macskák kombinált oltást kapnak (parvo, calici és herpeszvírus ellen). Ezen felül a 3 hónaposnál idősebb macskák veszettség elleni oltást is kapnak.
Minden bekerülő állat féregtelenítő kezelésben is részesül és minden állatot microchippel látunk el.

A befogott állatokat 15 napig csak eredeti gazdájuk viheti haza. A tulajdonjogot hitelt érdemlően, pl. az oltási könyvvel kell igazolni.

15 nap elteltével a telepre bekerült állat örökbe fogadható.

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült